Létezésünk a Földön igen összetett és több síkon mozgó élet. Egyszerre fizikai, érzelmi, mentális és spirituális. Mióta az emberiség az eszét tudja, olyan kérdésekre keresi a választ, mint miért vagyunk itt, miről szól az élet és mi értelme a létezés egészének. Ezek megválaszolása számos filozófiai, tudományos és teológiai elméletnek volt tárgya a történelem során. Számos válasz született különböző kulturális és ideológiai háttérrel. Valószínűleg mind igaz, mivel ahány ember, annyi igazság és annyi értelme van az életnek, ahány szemszögből látjuk a világot.

A test élete csak az egyik, mégis kézzel fogható, látható, érzékelhető és tudományosan leírható vonulata a létezésünknek,

Francisco Varela és Humberto Maturana meghatározása szerint „az élőlény egy önálló, önreprodukáló, vízalapú lipid-fehérje burokkal rendelkező, szén anyagcserés, nukleinsavval replikáló fehérje kiolvasó rendszer, amely minden felvett tápanyagból saját magát építi”.[1] Tudományosan megfogalmazva és nagyító alatt megvizsgálva így hangzik összefoglalva egy fizikai élőlény. Így olvasva sem tűnik egyszerűnek, de némiképp mechanikusabbnak hangzik, ha a fizikai testben való életet így írjuk le. Ha azonban ennyivel megelégszünk, sok olyan dologból kimaradunk, ami többletet nyújthat nekünk.

A fizikai test élete valóban megegyezik a fentebb leírt definícióval. De bárhogy is nézzük, a testünk egy csoda. Erős és strapabíró a maga módján, miközben törékeny és mulandó. Képességei közé tartozik az önszabályozás, amivel alkalmazkodik a külső és belső világ változásaihoz, folyamatosan hal el, miközben újrateremti magát, képes megbetegedni és meggyógyulni, valamint képes a halál állapotára, amit alapvetően természetes dolognak, sőt elkerülhetetlennek tartunk, de ha jobban belegondolunk, önmagában az is csoda, ha valami nem tart örökké egy folyamatosan létező világban, vagy hogy mennyivel rövidebb az élete a bolygók és egyéb képződmények életénél. 

De talán az egyik legnagyobb csoda az, hogy nekünk ebbe a zárt rendszerbe nem kell beavatkoznunk, hogy működjön, sőt, minden beavatkozás csak ront a működése folytonosságán és akadálymentességén.

Az életnek egy más megfogalmazása szerint „az élet egy rendszer, mely az energia áramlásával az entrópiát negentrópiává változtatja.”[2]

Ahogyan az előbb már megemlítettem, a test haldoklik. A születéstől kezdve öregszik, folyamatos a sejtek cserélődése, mígnem teljesen elhasználódik, és leáll a működése. Ezt a folyamatot, melyben a széthullás és elhasználódás folytonos, entrópiának is nevezhetjük.

A fizikai világban két igen érdekes erő feszül egymásnak, az entrópia és a negentrópia (azaz negatív entrópia).

Rudolf Clausius német fizikus és matematikus 1865-ben alkotta meg az entrópia fogalmát, mely egy rendszer rendezetlenségi fokát jellemzi. Görög szóösszetételből áll, az en azt jelenti be- vagy befelé, a tropé megfordulást jelent. Olyan maguktól végbemenő folyamatokat takar, melyeknek az iránya meghatározott, spontán és visszafordíthatatlan, ilyen például a széthullás, tágulás és kifelé áramlás. Ez eredetileg termodinamikai fogalom, a hő áramlása példázza a legjobban. A meleg a hűvösebb területek felé áramlik, ameddig a hő ki nem egyenlítődik. A folyadékoknál is, a sűrű a ritkább felé oldódik. 

Egy zárt rendszer entrópiája mindaddig növekszik, amíg be nem áll az egyensúlyi állapot (entrópianövekedés elve), ebben az egyensúlyi állapotban a rendszer entrópiája maximális, azaz nem tágul tovább (entrópiamaximum elve). Ebben a zárt rendszerben az entrópia nem csökken az idő múlásával. Ez természetesen csak zárt rendszerre igaz, mert a nyílt rendszert érik külső hatások, ezért az vagy soha nem éri el az entrópiamaximumot, vagy az entrópia csökkenhet is idővel.

Tehát a fizikai világ egyik alaptörvénye, hogy a széthullás felé törekszik.

A negatív entrópia vagy negentrópia egy, az entrópiával ellentétesen ható erő, egyfajta teremtőerőhöz hasonlít. Törekvés egy rendezett állapotra, összetartóerő, rendezőerő, ami folyamatosan a széthullás ellen dolgozik. Megújítja a sejteket, meggyógyítja a sérüléseket, betegségeket és egy bizonyos ideig stabilan tartja a formát.

Emiatt a fizikai testben való élet ketté válik. Van egy olyan része, amely az entrópiával összhangban mozog, öregszik, és a végén a porral és hamuval válik egyenértékűvé. Ezzel egy időben egy másfajta élet is lakik benne, mely a negentrópiával rezonál együtt, és ami széthullik, azt összerendezi, újraformálja.

A fizikai életünk alapelemeinek megértésére már rengeteg energiát fordított a tudomány, számos csodálatos eredmény született, ami alapján tudható és megismerhető a sejtjeink összetétele és fizikai működése, a DNS-ünkben kódolt családi örökségeink fizikai, látható lenyomata.

Ám az életnek azt a rendezőelvét, mely a negentrópiát mozgatja, még nem igazán értjük. Továbbá azt sem, hogyan képesek a DNS-ünkben kódolt információk, melyek fizikai megnyilvánulással rendelkeznek, és rögzültnek tűnnek, mégis a tapasztalatok és külső ingerek által átíródnak és újrarendeződnek.

Mindenki merítsen a lelkébe abból, ami hasznos a számára, a többit pedig engedje el. Gondolkodjunk magunkon konstruktívan, és fordítsuk a rendelkezésünkre álló információkat a javunkra, hogy kihozhassuk magunkból és az életünkből a legtöbbet!